Ezen az oldalon találod meg a ujs.hu weblapon regisztrált szervezetek klubjait, címeit, elérhetőségeit, valamint a rendszeresen frissített programjaikat is.

Ha úgy érzed szervezeted profilja beleillik a ujs.hu célközönségébe, akkor te is csatlakozhatsz a weblap alapjául szolgáló MAZSISZEPA adatbázishoz. Ehhez mindössze egy e-mailt kell írnod a webmesternek, és felvesszük a kapcsolatot veled.
Lemondás

Lemondás
2006. január 10. 03:11 [UJS Budapest]

Hunwald Zsuzsa és Halász György Imre, a UJS korábbi elnöke és alelnöke hosszas fontolgatás után úgy döntött, hogy 2005. december 30-val lemond posztjáról.
A megmaradt három fős vezetőségben Weisz Péter kapta a megtisztelő elnöki, és Kamarás Dániel az ugyancsak megtisztelő alelnöki pozíciót.
A létszámban ugyan igen, de lelkesedésben annál kevésbé megcsökkent vezetőség pályázatot hírdet a megüresedett helyek betöltésére.
Feltételek: legalább fél éves tagság a UJS-ben; aktivitás, lelkesedés, kreativitás, remek ötletek, valamint egy motívációs levél és önéletrajz benyújtása a ujsalairok@gmail.com címen március 3-ig.
Pályaműveiket a március 12-i közgyűlésen a pályázók személyesen is előadhatják, a tagújításra is ekkor kerül sor.

Feliratkozás a UJS hírlevelére
Programjainkról értesülhetsz elektronikus hírlevelünkbol, amelyre ezen az oldalon iratkozhatsz fel.

Közgyűlés 2009
2009. 11. 21. 01:08 [UJS Budapest]
Meghirdetjük éves közgyűlésünket, melyet 2009. dec.... »»»

Megnyitottunk!
2009. 09. 18. 02:19 [UJS Budapest]
Hosszú hónapok fáradozása után új helyen megnyitot.... »»»

Új klub
2008. 06. 1. 12:00 [UJS Budapest]
Hosszú idő elteltével úgy tűnik, hogy klubhelyiség.... »»»

Vezetőképző szak
2008. 02. 1. 12:00 [UJS Budapest]
Az ORZSE és a UJS közösen megalkotta a zsidó közös.... »»»

Közgyűlés
2007. 04. 30. 13:21 [UJS Budapest]
2007 május 20-án 14 órakor megtartjuk éves közgyűl.... »»»

Archívum »

Spiró György: Fogság
Már megjelenése előtt hatalmas várakozás és az els.... »»»

Péntek - 13 - Ugyanolyan nap, mint a többi?
Vannak, akik úgy gondolják, ez a nap más. Vannak, .... »»»

Glikl Hameln emlékiratai
Hamelni Glikl zsidó kereskedőasszony német földön .... »»»

Könyvajánló: Szabó Illés: Mária gyűrűje
Az Ulpius-ház gondozásában megjelent Mária gyűrűje.... »»»

Könyvajánló: Elie Wiesel: A hajnal
A független zsidó államért küzdő mozgalom Elisát, .... »»»

Archívum »



Mi az a MizUJS?

© 2001 Zsidó Fiatalok Magyarországi Egyesülete. Minden jog fenntartva.
Levél a webmesternek.